Az év végére világossá vált, hogy az az életmód, amit eddig éltem, nem folytatható, semmilyen formában. Az is világossá vált, hogy mosolyország engem körül vevő mosolygói közül sokan álarcot hordanak, de nem elég, hogy álarcot hordanak, sárral is dobálóznak. Persze, kizárólag akkor, amikor nem látod, és tenni sem tudsz ellene.
Ezért döntöttem el, hogy a 2020-as évben a nehezebb utat fogom választani a kényelmes, de sehova sem vezető út helyett, ami látszólag jó volt, ám mégis több kárt szenvedtem el miatta, mint amit profitáltam belőle. Jobban mondva, semmit sem profitáltam. Sőt, olyan szituba keveredtem, amely miatt az év utolsó két hetét az ágyban kellett töltenem, a problémámra pedig nem létezik hatásos, gyors gyógymód. Így hát jöjjön a nehezebb út!
Remélem, hogy azok az emberek, akik velem voltak jóban - rosszban, 2019-ben, azok velem lesznek 2020-ban is, és remek kis évünk lesz!
Az ismerőseim közt sok olyan ember van, aki igen baráti viszonyt ápol a kávéval, azzal indul a nap, a nélkül csak egy merő káosz a világ, és összeköt bennünket még valami, ugyanazt a zenei stílust kedveljük, így abszolúte meg tudjuk érteni a másikat, ha az a facebookon kávés képet postol,majd később valami pörgős kis dalt.
Ez így is van rendjén, egy kávé után, munkába menet kizárólag pörgős dalokat hallgatok, egyszerűen nem tudom elviselni olyankor a tötyi mötyi zenéket, fel kell vennem a város ritmusát, így indul be a nap.
Persze egy kávé nem kávé, a munkahelyen is ezzel indul be a meló, miközben elfogyasztunk közösen egy kávét, átbeszéljük az előző nap történéseit, aztán induljon a mandula, tegyük amit tennünk kell. Lazább helyeken előfordul, ahogy nálunk is, hogy megengeett a zenehallgatás, ha csak tehetjük olyan dalokat hallgatunk, amit szeretünk is.
Nem kimondottan divatzenét, sőt, kimondottan nem. Estefelé, én még be szoktam vállalni egy amolyan naplezáró kávét, és egy kicsit elgondolkodtatóbb, vagy nyugisabb zenét hallgatok, mert az esik jól. Elég széles a paletta, van miből válogatni. Ennek egyébként nagyon jó kis feelingje van.
Tegnap reggel el kellett mennem a gyógyszertárba...
Milyen rosszul kezdődik ez a történet! Ezelőtt 25 évvel meglehetősen sok presszó, italbolt, kocsma kínálta úton útfélen a lehetőséget a szomjas vándornak, hogy betérjen egy fröccsre, korsó sörre vagy egyéb italra. Aztán elkezdődött az úgynevezett egészséges élet kampány, telekiabálták az emberek fejét, hogy vezető nagyhatalom vagyunk dohányzásban, alkoholizmusban, beindult a reklámhadjárat, és hirtelen elkezdtek a földből kinőni a gyógyszertárak, és ebben a mértékben tűntek el a kocsmák. Mára már több a gyógyszertár, mint a kocsma, és a kocsma sem szabad már annyira, mint annak előtte.
Márpedig a gyógyszertárak első körben olyan szintetikus anyagokat kínálnak a pácienseknek, megjegyzem már minden valós, vagy képzelt betegségre, melyek kizárólag a tünetek megszüntetésében tudnak segíteni és vajmi kevés megoldás mutatkozik a valós gyógyító hatásra. Jómagam is azon veszem észre magam, hogy mindenféle tablettákat szedek, mert azt mondta az orvos, aki ért hozzá, miközben egyre másra bukkannak fel olyan dolgok, amelyek meggyötörnek a mindennapokban.
Oké, tegyük fel, hogy ezek a készítmények jó hatással vannak a szervezetemre és ki tudják kapcsolni azokat a tüneteket, amit a szervezetem a hanyag és lusta életmódom miatt produkált büntetésképpen, de azt már kevésbé tudom tolerálni, hogy úgy apasztja le a pénztárcám, mintha a fizetésem soha nem is létezett volna és hiába dolgozom többet, egyre inkább érzem, semmi haszna sincs. Ez az egyik dolog, ami miatt az utóbbi időben egyre inkább úgy érzem, ezt az ajtót be kéne csukni.
Tegnap reggel ránéztem a facebook fiókomra...
Modern világunk sokak szerint betegsége a facebook, mégis legtöbben a facebookon prédikálnak arról, hogy mennyire káros a facebook függőség. De ebbe ne menjünk bele, nem érdekel. Ahogy ránéztem az egyik postra, láttam, hogy Kecskeméten óriási flashmob lesz, 500 zenész részvételével nyomnak egy giga örömzenét. Én erről már májusban tudtam, és nagyon szerettem volna rá elmenni, de totál megfeledkeztem róla és egyébként is be lettem osztva erre a napra, valamint jelen állapotomban meg sem engedhetem azt magamnak, hogy kihagyjak akár egy napot is. Később, amikor élőben is bele lehetett lesni ebbe az eseménybe, és láttam, micsoda energiák szabadultak el, bizony elszorult a torkom, és nagyon fájt, hogy nem lehetek ott. Joggal merülhet fel a kérdés, minek dolgozik az ember néha éjt nappallá téve, ha nem tud eljutni egy ilyen közeli dologra sem? Mikor jön el az az idő, amikor megtehetem azt, hogy felülök arra a bizonyos hajóra, amiről már évek óta ábrándozom? Hogy felhőtlenül és a világról megfeledkezve átadhassam magam egy speciális nyaralás minden élvezetének? Nyaralás? 15 éve nem volt. Ez a másik dolog, ami miatt egyre inkább sürgetőnek érzem, hogy ezt az ajtót be kéne csukni.
Persze az ajtó becsukása nem megy egyik pillanatról a másikra, de elindultam egy úton és most itt állok egy ajtó előtt, és ki fogom nyitni.
Mi bajom lehet? Legfeljebb iszom pár kávét és meghallgatom ezt a klassz kis dalt!
Az ember hajlamos azt hinni, hogy ha próbálja álmai világát élni, semmi sem ránthatja le, és ragaszthatja oda a földhöz. Ez sajnos nem igaz.
Eddigi életemben, mindig próbáltam különleges dolgokat létrehozni, vagy olyat tenni, ami egy kicsit elrugaszkodik a mindennapi élettől, valójában ezekben a dolgokban tudok kiteljesedni, ez az én világom, legyen az zene, vagy sportszórakoztatás, ha ilyen dolgok kerültek szóba, a hétköznapi életben mindig úgy néztek rám, mintha a marsról jöttem volna. Ezért is lett a blogom címe "Ember a Marsról"
Miért is jött el most a "földre szállás" ideje? 45 évnyi viszonylagos jólét után eljött azon problémák eredménye, amivel ezidáig nem akartam foglalkozni, jelesint, az egészségem sínylette meg a hanyag életmódomat. Tévedés ne essék, nem éltem önpusztító életet, vannak olyan ismerőseim, akik valóban önpusztító életmódot élnek, idősebbek nálam és sokkal jobb egészségi állapotnak örvendenek mint én. Ez van! Előjöttek olyan dolgok, amelyekre nagyon oda kell figyelnem, szív, ér és nyirokrendszeri problémák, amelyek már komoly fejtörést okoznak nekem, sőt, komoly fájdalmaim is vannak, ezért több helyről kértem segítséget, kaptam jó tanácsokat, amelyekkel élni kell, és ha ezek a tanácsok beválnak, ebben a blogban rögzíteni fogom.
Életmódváltás.
Át kell gondolnom, ki kell dolgoznom, el kell fogadnom és viselnem. Nem lesz egyszerű, nekem, aki amúgy is hisztizik, ha úgy alakulnak a dolgok, ahogy nem kéne, ez egy harc lesz. Egy új és komoly harc a legnagyobb ellenféllel, magammal.
Köszönöm, hogy mellettem áll megannyi ember, hű társ, barátok, család. Szükségem lesz rátok! Ahogy az ilyenkor lenni szokott, kell egy induló, egy harcra ösztönző zene, legyen ez egy olyan dal, amely valóban a harcosról és a harcáról szól: